|
Idén a huszadik alkalommal rendezték meg a Jean Monnet-konferenciát, „Az európai integrációs tanulmányok támogatásának 20 éve: a Jean Monnet-akciótól a Jean Monnet-programig” címmel. A konferenciát José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke nyitotta meg. A rendezvényen a világ valamennyi tájáról érkezett neves Európa-kutatók, akadémikusok vettek részt. Az előadók kiemelték a Jean Monnet hálózat szerepét Európa átalakulásában, az unió ismertté tételében a világban. Ezen kívül olyan aktuális uniós kérdéseket vitattak meg, mint az intézményi ügyek, az euró szerepe a válságban és az unió legfontosabb aktuális kihívásai. A konferenciát Balázs Péter beszéde zárta. A külügyminiszter a poszt-lisszaboni kormányzati struktúra és az új intézmények szerepét, az intézményi egyensúly jelentőségét, valamint a szolidaritást, mint az unió egyik legfontosabb alapelvét és annak az unió bővítésében, prosperitásában, a demokráciában és a multikulturalizmusban betöltött jelentőségét hangsúlyozta.
A konferencia margóján Balázs Péter tárgyalásokat folytatott az Európai Bizottság több tagjával, így Jacques Barrot alelnökkel, Joaquin Almunia gazdasági és pénzügyi-, Pawel Samecki regionális politikáért és Algirdas Semeta költségvetésért felelős biztossal. A szlovák nyelvtörvény ügyében Jacques Barrot alelnök rokonszenvvel fogadta a külügyminiszter tájékoztatását, és sok tekintetben osztotta a magyar véleményt. Javasolta, hogy Magyarország a kérdéssel forduljon Leonard Orban többnyelvűségi biztoshoz. Balázs Péter Jacques Barrot állásfoglalását kérte a Sólyom László szlovákiai belépését megtiltó incidens uniós jogi vonatkozásait illetően. Barrot az ügy megítéléséről írásbeli tájékoztatást ígért. Balázs Péter ismertette azt a magyar elképzelést, amely – a gazdasági válságból történő kilábalás érdekében – a regionális politikai eszközök felhasználásának átmeneti megkönnyítését illetve a nemzeti társfinanszírozási ráta csökkentését javasolja. A regionális politikáért felelős biztos, Pawel Samecki válaszul arra utalt, hogy a Bizottság megfontolja újabb javaslat előterjesztését. Joaquin Almunia gazdasági és pénzügyi biztos a magyar elképzelést pozitív érdeklődéssel fogadta. A külügyminiszter bemutatta partnereinek a magyar kormányzati válságkezelő intézkedéseket, valamint eredményeiket. Almunia megerősítette, hogy a Bizottság elégedett hazánk teljesítményével, mind a gazdaság állapotát, mind a világbanki és az uniós hitelkeret felhasználását illetően. A megbeszéléseken fölmerült a közösségi pénzügyi keret, az európai uniós politikák és különösen a kohéziós politika jövője is. Balázs Péter megerősítette, hogy a magyar prioritások a reform és a stabilitás – mint hívószavak – köré épülnek. Hangsúlyozta, hogy hazánk kiemelt érdeke a kohéziós politika legalább jelenlegi szintű fennmaradása. El kell érni, hogy ebben valamennyi tagállamcsoport érdekelt legyen. Algirdas Semeta biztos hangsúlyozta, hogy a szolidaritási elemet mindenképpen meg kell őrizni a költségvetés felülvizsgálatakor. Pawel Samecki regionális politikáért felelős biztos megerősítette, hogy a Bizottság elkötelezett egy Duna-régiós stratégia kialakítása mellett. (2009. szeptember 8.) |