Aktuális:
Figyelmeztetések A Külügyminisztérium fölhívja a Görögországba szállító fuvarozó cégek figyelmét, hogy a görög hatóságok 200 literben - hűtőkamionok esetében 350 literben - határozták meg a harmadik országból belépő tehergépjárművek tartályában adómentesen behozható üzemanyagok mennyiségét. A korlátozás kizárólag az EU-s külső határokra vonatkozik, azaz a Bulgária felől történő belépés esetén nem érvényesül. Ezzel szemben a rendelkezés fennakadásokat okozhat a Macedónia és Törökország felől történő határátlépéskor.
A Külügyminisztérium fölhívja a gépjármű üzemeltetők figyelmét, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak a közlekedési eszközök műszaki állapotára, illetve az okmányok érvényességétre és a kötelező pihenőidők betartására, mert ezokat a görög hatóságok fokozottan ellenőrzik, illetve a hiányosságokat, rendellenességeket és a szabályok be nem tartását szigorúan bűntetik. Sztrájk A Külügyminisztérium felhívja a Görögországba utazók figyelmét, hogy az üzemanyagot szállító kamionok határozatlan ideig tartó sztrájkja miatt akadozik az országban az üzemanyag-ellátás, aki autóval indul útnak erre fokozottan ügyeljen. A légiforgalom-irányítók munkabeszüntetése miatt a repülőtereken járat késésekre, illetve járat törlésekre lehet számítani. (2010.07.26.)
Görögországban a gazdasági megszorító intézkedések ellen az elmúlt időszakban az érdekképviseleti szervek több sztrájkot hirdettek meg, és várhatóan a közeljövőben is további munkabeszüntetésekre kerülhet sor. Erre tekintettel a Külügyminisztérium felhívja a Görögországba induló magyar állampolgárok figyelmét, hogy a sztrájkokhoz kapcsolódó tömegdemonstrációk helyszíneit lehetőleg kerüljék el, és tanúsítsanak fokozott elővigyázatosságot. Érdeklődjenek továbbá az indulást megelőzően szállásadójuknál, hogy az adott térséget mennyiben érintik ezek az események, mert előfordulhatnak fennakadások, illetve a szolgáltatások elvárható színvonala nem minden esetben biztosított. (2010.05.06.)
Pokolgépes robbantás Athénban Nagy erejű pokolgép robbant március 28-án Athén Ana Patiszia elővárosában egy iskola épülete előtt. A detonációban egy férfi életét vesztette, egy tízéves kislány pedig súlyosan megsérült. A kislány anyja könnyebb sérüléseket szenvedett. A robbanást nem előzte meg figyelmeztető telefonhívás. Athénban, illetve Szalonikiben gyakoriak a középületek, gazdasági vagy diplomáciai képviseletek elleni merényletek, amelyek azonban ritkán követelnek áldozatokat. Ezeket támadásokat rendszerint figyelmeztető telefonhívások előzik meg. A legutóbbi, áldozatokkal járó támadást 2009. októberben követték el Athénban: egy rendőrkapitányságra leadott géppisztolysorozatban hat rendőr sebesült meg . (2010.03.29.) Hírek, információk, ajánlások Tájékoztatjuk a Görögországba Macedónián keresztül utazó magyar állampolgárokat, hogy a mecedóniai határokon megkövetelik az utasbaleset biztosítás meglétét. A szkopjei magyar nagykövetség javasolja, hogy a Macedóniába be, illetve azon átuzók még elindulás előtt kössék meg biztosításukat! (2008.10.07.)
Felhívjuk állampolgáraink figyelmet, hogy Görögországban segédmotor kerékpárt kizárólag ’A 1’ kategóriás vezetői engedély, vagy olyan nemzetközi jogosítvány birtokában lehet vezetni, amelyben az adott járműkategória feltüntetésre került. (Bővebben lásd az "Egyéb utazási tudnivalók, információk" menüpont alatt A Görögországba utazók naprakész időjárási előrejelzést a következő honlapon találhatnak: www.meteo.gr. Ajánlott mindenre kiterjedő utas- és balesetbiztosítás megkötése. Görögországi erdőtüzekkel kapcsolatos figyelmeztetés Görögországban a nyári, száraz időszakban gyakoriak az erdőtüzek. Erdőtüzek esetén az aktuális hírek a görög állami televízió (ERT) honlapjának angol változatában is olvasható. ( www.ert.gr). Azoknak a magyar állampolgároknak, akik görögországi utazást terveznek, nagykövetségünk a következőket javasolja: • Minden esetben alapos körültekintést az utazás megszervezésénél! • Az utazást közvetlenül megelőzően érdeklődjék meg az azt szervező irodáknál és/vagy közvetlenül a szállodákban, hogy a lefoglalt szállásokat a keletkezett tüzek mennyiben érintették! • Győződjenek meg arról, hogy a területen és a szállodában az elvárható szolgáltatások színvonala megfelelő! A megszokott és elvárható szolgáltatások a tűz által érintett területeken nem feltétlenül működnek megbízható módon (áram- és vízellátás, éttermi szolgáltatások, üzemanyagtöltő állomások stb.). • A helyi feltételek jelentős mértékben eltérhetnek aszerint, hogy pontosan melyik településre és mikor történik az utazás! • Amennyiben úgy látják, hogy a szálloda nem tudja azt a szolgáltatást nyújtani, mint amire befizettek, és mégis az utazás mellett döntenek, akkor vagy válasszanak más szállodát, vagy kérjenek díjcsökkentést! • Ha a szálloda teljes díját csak a helyszínen, utólag kell megfizetniük, célszerű, ha a bejelentkezés alkalmával nem hagyják okmányaikat a recepción, hanem azok saját felügyelet alatt maradnak. A bejelentkezést megelőzően ellenőrizzék a szolgáltatások tényleges színvonalát, illetve meglétét!”
A görög tűzoltóság és polgári védelem szakemberei a nyári száraz időszakban a lakosságot és a Görögországba látogató külföldieket arra kérik, hogy 1. Ne rakjanak tüzet, és ne dobjanak el még égő cigarettát vagy cigarettacsikket a szabadban! 2. Kerüljék az olyan gépek használatát a szabadban, melyek szikrát okozhatnak! 3. Tartsák tiszteletben a kiemelten veszélyeztetett területekre történő belépés tilalmát! 4. Amennyiben tüzet észlelnek, azonnal értesítsék a tűzoltóságot a 199-es telefonszámon és hagyják el a tűz helyszínét! 5. Minden esetben kövessék a hatóságok utasításait! Javasoljuk, hogy erdőtüzek esetén a magyar turisták, amennyiben lehetséges kerüljék el a tűz által érintett körzeteket, és kiutazás előtt érdeklődjenek tervezett szálláshelyükön az aktuális helyzetről. Azok a magyarok tehát, akiknek a közelében, görögországi tartózkodásuk alatt tűz ütne ki, feltétlenül kövessék a helyi hatóságok utasításait, és vegyék fel a kapcsolatot az athéni magyar nagykövetséggel is (Ügyeleti szám: +30-6948601793). Természeti katasztrófák Görögország földrajzi elhelyezkedése, földtani felépítése miatt gyakoriak a kisebb-nagyobb földrengések. Legutóbb június 12-én Kréta szigetének keleti részét rázta meg egy Richter-skála szerinti 5,5-ös erősségű földrengés, áldozatok nincsenek. A rengés fészke fölötti pont Zákrosz település körzetében volt. A krétai földmozgás néhány nappal azt követően történt, hogy erős, a nyitott végű Richter-skála szerint 6,5-es fokozatú rengés volt vasárnap délután a dél-görögországi Peloponnészosz-félszigeten. Két ember meghalt, a – jórészt könnyű – sérültek száma 37, öten pedig egy összeomlott ház romjai alatt rekedtek. Ezt megelőzően 2008. február 14-én egy Richter skála szerint 6,5-ös erősségű földrengés volt a Peloponesszoszi-félszigeten Methonitól 30-km-re délre, a tengerfenéken, melyet két órával később kisebb erejű utórengése követett. A rengés helyszíne megegyezett a 2008. január 6-ai eseménnyel. A földrengés érezhető volt mind a Peloponnésszoszon, mind pedig Attika területén. Az eset kapcsán személyi sérülés nem történt viszont a térségben számos épület megrongálódott. Közlekedés Felhívás a görögországi közlekedési szabályok fokozott betartására - jogosítvány elvétele A Külügyminisztérium felhívja a Görögországba utazók figyelmét a közlekedési szabályok fokozott betartására, kiemelten a sebességhatárok figyelembevételére. A görög hatóságok a megengedett sebesség túllépése esetén a helyszínen bevonhatják a szabálysértő jogosítványát, ami kizárja, hogy az adott személy sofőrként folytathassa az útját. Amennyiben az adott gépjárműben nem utazik további olyan személy, aki rendelkezik érvényes jogosítvánnyal az is megtörténhet, hogy az eljáró rendőr az intézkedés helyszínén lezáratja a szabálytalanul közlekedő gépkocsiját, és a sofőrnek más megoldást kell találnia a tovább, vagy hazautazására.
Fokozott közúti ellenőrzések Görögországban A nyári turistaszezon idején a görög hatóságok kiemelt figyelmet szentelnek a közlekedés biztonságára és nagy erőkkel, fokozottabban ellenőrzik a közlekedési szabályok betartását. A szabálysértőkkel szemben azonnal eljárást indítanak, s jelentős, adott esetben több száz eurós helyi bírságot rónak ki. A tilosban parkoló járművekről a rendszámtáblákat eltávolítják, melyeket csak a bírság kifizetését követően, de legalább 20 nap elteltével kaphat vissza a szabálysértő. A hatóságok a turistákkal sem tesznek kivételt.
Segédmotoros kerékpár vezetése Felhívjuk állampolgáraink figyelmet, hogy Görögországban segédmotor kerékpárt kizárólag " A 1" kategóriás vezetői engedély, vagy olyan nemzetközi jogosítvány birtokában lehet vezetni, amelyben az adott járműkategória feltüntetésre került. (Bővebben lásd az " Egyéb utazási tudnivalók, információk" menüpont alatt). Figyelmeztetés a közúti fuvarozók számára
A Külügyminisztérium felhívja a Görögországba szállító gépjárművezetők figyelmét, hogy görög területen körültekintően járjanak el a berakodásnál, és mielőtt behajtanak a nemzetközi kikötőkbe, illetve útközben előzetesen mindenképpen győződjenek meg arról, hogy nem rejtőzött-e el valaki a jármű rakterében. Görögországban ugyanis az elmúlt időszakban egyre többször fordult elő, hogy illegális menekültek kisebb-nagyobb csoportokban, a gépjárművezetők pihenőidejét kihasználva, feltörték a parkoló tehergépkocsi zárait vagy feltépték a ponyvát, majd elbújtak a raktérben és így próbáltak meg Nyugat-Európába eljutni. (Bővebben lásd az " Egyéb utazási tudnivalók, információk" menüpont alatt). A Görög Közszolgálati Televízió angol nyelven is elérhető honlapja: www.ert.gr/en SertésinfluenzaAz A(h1N1) vírussal kapcsolatban az alábbi helyeken ttájékozódhatnak: A Görög Közszolgálati Televízió angol nyelven is elérhető honlapja: www.ert.gr/en Görögországban az Epidemiológiai Központ az Egészségügyi Minisztérium keretein belül működik, és nem rendelkezik önálló honlappal. Amennyiben a járvány helyzet jelentős mértékben negatív irányban változik, elképzelhető, hogy létrehoznak egy angol nyelvű tájékoztatási felületet is, de jelen pillanatban csak a minisztérium sajtó részlege ad szóbeli tájékoztatást az alábbi telefonszámon: 0030-210-52-32-820/ -210-52-49-010
|